Hőség, az van. Lassan feketedik a lepedő az ágyon, a Namaskar hotelban addig nem cserélik az ágyneműt, ameddig a kedves vendég el nem hagyja a fogadót. A helyzet az első hét után már módfelett szagos.
NEW DELHI RAILWAY STATION
RAJ GHAT (GANDHI MEMORIAL)
Nehéz megszokni a város méreteit, léptéktévesztésben élünk. Optimizmussal telve indultunk a Vörös Erőd (Red Fort) felé, a Lonely Planet térképén oly közelinek látszott, mint a Wichmannból 5 sör után a Szimpla. Vitézül átküzdtük magunkat a New Delhi Train Station-on, koldusokon, a bangladeshi nők megsegítésére tarhálokon, önkéntes idegenvezetőkön, striciken, gyermekprostituáltakon, drogárusokon, szuvenírkereskedőkön, hennafestőkön, tuktukosokon, riksásokon, testükből kilógó tűvel heverésző heroinistákon, nyomorékokon, rendőrökön, katonákon, egyre jobban elkeseredve, mint a Don-kanyarból visszavonuló magyar sereg.
.jpg) |
| New Delhi Train Station, modern csicsa egymilliárd dollárért (6000 crore) |
(New Delhi Railway Station, összes fénykép a fészen, valamint térkép)
Egy rámenős tuktukos (autóriksa, autorikshaw, motoros tricikli, chopper) lerázhatatlanul követett, folyékony angolsággal tájékoztatva, hogy ebbe a tempóban két óra alatt biztosan nem érünk célunkhoz, főként, ha azt is figyelembe vesszük, hogy rossz irányba haladunk. Önjelölt védőangyalunk felajánlotta, hogy negyven rúpiáért a Nehru és az Indira Gandhi emlékművet is megmutatja, "two monuments for forty rupias, Sir!!!", nem tudtunk ellenállni a lehetőségnek. Mivel már tíz perce győzködött lerázhatatlanul, ráadásul kéretlen, de hasznosnak tűnő tanácsokkal is traktált, megadtuk magunkat, 40 rúpia annyimint 200 forint, bagatell.
Néhány szót a tuk-tuk-sofőrök is megérdemelnek. A legelvetemültebbek tapasztalataim szerint az indiaiak. Az új-delhi iráni nagykövetségen megismertünk egy new-york-i muzulmán zarándok csoportot. Az egyik tagja, alsó hangon 2,3 méter magas fekete figura az angol nyelvű vízumkérelmet a mi segítségünkkel töltötte ki. Kicsit csodálkoztunk, amikor megtudtuk, honnan jött. Később a követségtől visszaúton derült fény az illető társaságban betöltött szerepére: egy felborított motoriksa mellett álldogált halálos nyugalomban, miközben a sofőr az öklét rázta ordítozva. A többi zarándok csak röhögött.
.JPG)
Az indiai motoriksák egyedülálló módon taxaméterrel felszereltek. A leggyakoribb sofőr-trükk, hogy beülsz külföldiként a járműbe, és elfelejtesz előzetesen az árban megegyezni. Az úti célhoz érve általában a sofőr ilyenkor olyan horribilis összeget mond, ami legalább 3 éves indiai átlagfizetés. Ez esetben nincs mit tenni, fizetni kell. Ez kivédhető úgy is, hogy előre megalkuszunk a sofőrrel, így talán csak háromszor kell többet fizetni, mint a reális ár.
Pierre, a francia tanított meg a sofőrök megfelelő kezelésére. Pierre, a francia, az új-delhi Kanot place legtapasztaltabb és legrafkósabb turistája, például a minden irányból támadó fülpiszkálók - kötőtűvel fültisztítást végző magánvállalkozók - ellen egy óriás fejhallgatóval védekezett, így az orvul történő fülbetúrástól is védetten a visszautasíthatatlan ajánlatokat sem kellett végighallgatnia.
Tehát a kezelés: az utas beül a motoriksába, a sofőr mögé. A gyanútlan sofőr elindul, közben az utas a sofőr háta mögött lévő taxamétert halkan lefordítja. Az úti célnál a sofőr jön az általa megálmodott viteldíjigényével. Ilyenkor határozottan a taxaméteren lévő számra kell hivatkozni, ami persze az infláció miatt általában jóval kevesebb, mint a reális ár. Ha eléggé kitartóak és állhatatosak vagyunk, valahonnan - általában a tetőkárpit mögül - előkerül egy fordítókulcs, amely a taxaméteren lévő számhoz tartozó rúpiaösszeget tartalmazza. De ilyenkor sem mindig lejátszott a menet, mert akkor a sofőr különböző árdrágító tényezőkre hivatkozik: emberek száma, másik kerület, a fehér ember nehezebb, mint a helyi, stb. Na ilyenkor kell egy 2,3 méteres zarándok muzulmán. (totalbike.hu)
.JPG "Mahatma Gandhi, graffiti, Delhi")
Mint némi képzelőerővel várható volt, elsőként a rég nem látott brudához fuvarozott, bele a fesztiválba, ahol minden olcsó. A világhírű Cristal Palace tkp. egy pincebolt, tömve silányan összefércelt keleties ruhadarabokkal, éppen nyolc eladó próbált megkopasztani egy szem olasz frájerinát. Mi, az elvárásoknak megfelelően udvariasan körbekocogtuk a pincét, mosolyogva levakartuk a fellelkesült eladókat, majd könyörtelenül közöltük a láthatólag lehangolt tuktukosunkkal, hogy let's go, részünkről letudva a kötelesség, de most aztán húzzunk a picsába, faszt sem fogunk venni a második indiai napunkon, mikor még négy hónapig itt fogunk csövezni.
Az ősi dél-indiai vagyis dravida hagyomány a mai napig él. A földműveléssel foglalkozó népek, mint a rómaiak, vagy az Indonéz népcsoportok (az ő ősi viseletük a Horang) nem ismerték a varrást. A szári eredete a mitológiai ősidőkbe nyúlik vissza. A szép Draupadi egykor csak azért őrizhette meg tisztaságát, ártatlanságát, mert Krisna isten egy végtelen hosszú szárit ajándékozott neki, melyből a kéjsóvár hódolók nem tudták kihámozni.
A sokszor összehajtogatott és körülcsavart ruhadarab, mely egyszerre csábos, és szemérmes, a mai Indiában is talán a legelterjedtebb viselet maradt. A klasszikus szári közel hat méter hosszú, és több, mint egy méter széles természetes alapú pamut, vagy selyem anyagból készül. Hagyományos földműves viselet. A mai, jelenszázadi nők egészítették ki egy 2,5 méter anyagigényű "alsószoknyával" és egy kb. 1 m anyagszükségletű kis blúzzal. Ezt a két kiegészítő darabot azonban az öregasszonyok nem hordják, így oldalról a szárijuk alá teljesen belátni. (terebess.hu)
 |
| Mahatma Gandhi grafitti, Delhi, Paharganj |
(1869. október 2. – 1948. január 30.) .
Riasztó és visszataszító látni, hogy Mr. Gandhi, egy zendülő középszerű templomi jogász fakírként pózol, (...) és félmeztelenül lépdel az alkirályi palota lépcsőin, miközben egy dacos polgári engedetlenségi mozgalmat irányít, hogy egyenlő félként tárgyaljon a király-császár képviselőjével. (Sir Winston Churchill)
.JPG)
 |
| Gandhi dj (forrás: ismeretlen) |
Ha már amerikaiak (ilyen márpedig nincs, stb,):
"maguk olyan professzionális turistáknak látszanak, hiszen útikönyvük is van, szóval elmondanák, hogy milyen emlékmű ez?"
"abnormális és természetellenes"
Jawaharlal Nehru, India első miniszterelnöke
Porbandar állam miniszterelnökének fiaként 13 évesen összeadták a helyi polgármester lányával, Kaszturbával (Kasturba), aki csak egy évvel volt idősebb. Saját bevallása szerint nászéjszakájukon olyannyira félénkek voltak, hogy semmi sem történt érdekes, de az elkövetkezőkben egymásra talált a két bimbozó ifjú és lelkes házaséletet éltek. Noha akkoriban ez általános volt, Gandhi ezt a korai házasságot sohasem bocsátotta meg az apjának, sőt utána minden alkalommal fáradhatatlanul mentegetőzött, hogy a sok szexelés akadályozta meg, hogy az írástudatlan feleségét kiművelje.
"Ha az iránta érzett szerelmemet nem rontja meg a vágy, ma Kasturba művelt úrihölgy lenne."
További lelki zavarokat okozott a cseperedő Gandhinak, hogy az apja a távollétében halt meg, mivel annak a halálos ágyától hazaszökött megtekerni a nejét, ami életre szóló lelkiismeret furdalással látta el. További bűntudatadaggal látta el állapotos feleségének vetélése, ami után Gandhi puritán, hústalan, alkohol- és szexmentes életre kötelezte el magát. Londoni jogi tanulmányai során további szellemi muníciót kapott az angol Vegetáriánus Klub vezetőjétől, aki a nyers zöldségek fogyasztása mellett a házasságon belüli szexuális absztinenciát hirdette (kivéve a gyereknemzést, azé' ne haljon má' ki a nemzet). Mindez akkor még nem akadályozta meg az ifjú Gandhit, hogy három évi angliai távollét után ne bújjon sikeresen a feleségébe, ami után egészséges fia született.
Ha belehal, nem fogom sajnálni. - mondta a telep fura ura.
1906-ban Gandhi letette a brahmecsériá tisztasági esküt (vow of brachmacharya), szentül megfogadta, hogy ezentúl szexmentes életet fog élni. Menet közben időnként sittre vonult elmélkedni, de nem jószántából.
Minden gondolkodó indiainak kötelessége a házasság elkerülése - jelentette ki Gandhi. - Ha mégsem tudja elkerülni, akkor a feleségével való közösülést kell kerülnie.
Mikor 1915-ben visszautazott Indiába, olyannyira elhatalmasodott rajta a baj, hogy már az utódnemzési céllal végzett közösülést is tiltotta. A házasoknak azt tanácsolta, hogy aludjanak külön helységben, és ha mégis kanosak, akkor vegyenek egy hidegvizes fürdőt.
 |
| Esther Faering |
"Csak aki megőrzi létfontosságú fluidumát, annak marad kiapadhatatlan hatalma."Mahatma Gandhi saját spermájáról
 |
| Madelaine Slade |
Miközben Sushila fürdőzik, én szorosan csukva tartom a szemem - állította India szabadságának kivívója. - Azt sem tudom, hogy pucéron vagy alsóneműben fürdőzik, semmilyen testrészét még nem láttam, amit bárki más nem látott.
Miután Kasturba, a felesége 1944-ben, 60 év házasság után karjai közt meghalt, a környezete legnagyobb rémületére még bizarabb szokásai támadtak Gandhinak. "Mentális eunuchá szeretnék válni" - jelentette ki India spirituális vezetője, majd rászállt a barátai feleségeire és az ágyába csalogatta őket, természetesen libidófékezési és önuralomtesztek céljából. Ahogyan megjegyezte, nem az a kemény legény, aki impotensként ellen tud állni a nőknek, hanem például az, aki olyan potens, mint ő. Hogy a kihívás nagyobb legyen, lecserélte a sokoldalú, de már 33 éves háziorvosát, Sushilát egy feleannyi idősre, Manura.
- Bármikor megölhetnek bennünket a muszlimok, ezért a tisztaságunkat mihamarább egy végső tesztnek kell alávetnünk, hogy a legtisztább áldozatot hozhassuk. - írta a Nemzet Atyja Manunak. - Úgyhogy nekünk ezentúl ruha nélkül kell egymás mellett aludnunk.
Úgyhogy ezentúl pucéron aludt két nő között, egészen addig, mígnem jött egy szélsőhindu merénylő és ki nem lőtte a 78 éves öreget a két eleven sétapálcája közül (1948. január 30).
"Életem az üzenetem"
Mahatma Gandhi
"Wenn der Putz steht, liegt der Sechel in d'r Erd"
Philip Roth
"Later on, when people started asking questions about his physical contact with women – with Manu, with Abha, with me – the idea of brahmacharya experiments was developed ... in the early days, there was no question of calling this a brahmacharya experiment."
forrás: dailymail, independent
Post Scriptum:
No, és hogy ezen felül, bónuszként az igen szórakoztató életúthoz, még biszexuális lett volna kedvenc forradalmárom... azt döntse el az, aki esetleg elolvasta Gandhi és Hermann Kallenbach levelezését
"Az indiai kormány hírek szerint megvásárolta azokat az árverésre váró leveleket, amelyek részletekkel szolgálnak Mahátma Gandhi, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja és egy német építész, Hermann Kallenbach szoros barátságáról, állítólagos homoszexuális kapcsolatáról."
" Gudzsarát indiai államban - Gandhi szűkebb hazájában - tavaly betiltották Joseph Lelyveld Pulitzer-díjas író könyvét, miután ismertté vált, hogy a szerző azt sugallja: az erőszakmentességet hirdető spirituális vezető és az építész szexuális kapcsolatot is folytatott egymással." (hvg)
 |
| With his secretary Miss Sonia Schlesin and Dr. Hermann Kallenbach before the 'Historic March' from Natal to Transvaal, 1913 --- Copyright: Vithalbhai Jhaveri/GandhiServe |
Raj Ghat, összes fénykép a fészen,
valamint az Ethernal Gandhi Multimedia Museum, (másik nevén a Gandhi Smriti/Emlékezet)
Ajánlott nézegetnivaló ("Must see", Larry Charles, a Borat rendezője is ezt nézte) :
Kumaré
Egy hamis próféta igaz története
"It is an illusion that has been perpetrated for so long that there are certain people who have great ideas and certain people who don't, that certain people have great wisdom, and others do not. You see this throughout our culture, in religion, and now you see this in the media, in films and on the internet. Over time we have created a reality where this feels true. We must start listening to each person as if she may have a great teaching to give. I can see a great teacher inside each of you." - Kumaré
"You may say that this teacher has the answer to my problems. If I can catch something he is giving, maybe I will find happiness. You see, this is an illusion. You do not need anyone outside yourself to be happy. But that does not mean you should not seek happiness, and that does not mean you should not find teachers. Often, it is through illusion that we create our greatest truth." - Kumaré
Directed by Vikram Gandhi, Kumaré documentary film follows the story of a wise guru from the East who indoctrinated a group of followers in the West. Kumare, however, is not real--he is the alter ego of American filmmaker Vikram Gandhi, who impersonated a spiritual leader for the sake of a social experiment designed to challenge one of the most widely accepted taboos: that only a tiny "1%" can connect the rest of the world to a higher power.
Nemrégiben egy munkáscsoport szökött tagjait kereste, akik – hebék lévén – talán visszavánszorogtak Gandhitownba. A nehézséget az jelentette, hogy neki minden hebe egyforma volt: mocskos, görnyedt alakok koszos ruhában, akik csak vihognak, és képtelenek bármiféle összetettebb folyamatra összpontosítani. Egyszerű fizikai munkára lehet őket használni, másra semmire, csakhogy mivel Adolfville véderőit folyton fejleszteni kellett a manusok támadásai ellen, a fizikai munka jelenleg igencsak jól jövedelmezett. Egy para pedig be nem mocskolná a kezét. Na, szóval a hebék düledező viskói között iszonyú rettegés fogta el, végtelenül kiszolgáltatottnak érezte magát a hitvány tákolmányok között. Kartonpapír-szeméttelep volt, lakókkal. A hebék viszont békésen éldegéltek menedékeikben.
VálaszTörlésMa, erre az évente kétszer megtartott tanácsülésre, ahol az összes klán képviselteti magát, természetesen a hebék is küldtek delegáltat, s mivel ő jött a parák nevében, egy szobában kell ülnie egy – szó szerint – büdös hebével. Aligha felemelő feladat. Talán idén az a kócos, kövér Sarah Apostoles lesz megint. (Philip K. Dick | Az Alfa hold klánja)
Jókedvűen nevetett. A hebe csatlakozott hozzá. – És akkor még várunk a hebére.
VálaszTörlésE-e-engem küldtek Gandhitownból – szólalt meg Jacob Simion, monoton lengetve a seprűt. – Cs-cs-csak gondoltam, ki-kiseprek, míg várok – mosolygott jámboran mindenkire.
Baines sóhajtott. A hebék küldöttje egy gondnok. De persze mind azok, ha nem is igazából, hát potenciálisan. Tehát marad a skizó és a manus, Howard Straw, aki jön, amint végzett a parkolóban a többiek ijesztgetésével. (Philip K. Dick | Az Alfa hold klánja)
A fejmagasságú polcokról macskák ugrottak le, három vén kandúr meg egy foltos manx, aztán több félig sziámi, bajszos kiscica, egy ruganyos fekete fiatal kandúr meg egy nehezen mozgó, terhes, tarka nőstény. Aztán csatlakozott hozzájuk egy kiskutya, és mind ott tömörültek Ignatz Ledebur lábánál, akadályozva abban, hogy elhagyja a viskót.
VálaszTörlésArrébb egy patkány maradványai hevertek, a kutya, egy patkányfogó terrier kapta el, aztán a macskák csemegéztek belőle. Ignatz hajnalban hallotta a morgásukat. Sajnálta a patkányt, ami biztosan az ajtó két oldalán feltornyozott szemétben turkált. Végül is a patkánynak is annyi joga volt az élethez, mint az embernek. Na, persze ezt a kutya nem érti, az ő esendő testébe bele van kódolva az ölés ösztöne. Azaz nincs szó erkölcsi hibáról. Különben is félt a patkányoktól, a terrai társaikhoz képest ezeknek fürge kezük is volt, és durva fegyvereket is tudtak farigcsálni. Okos jószágok.
Ignatz előtt egy rég nem használt, önjáró traktor rozsdás váza meredezett. Évekkel ezelőtt rakták oda, azzal, hogy talán meg lehet még javítani. Addig is Ignatz tizenöt (tizenhat?) gyereke játszott rajta, főleg a komm-kapccsal.
Nem látta, amit keresett: egy üres műanyag tejesdobozt, amivel tüzet gyújthat. Akkor deszka lesz. A viskó melletti fahalomból keresett egy deszkát, amit ráugorva el tud törni.
A reggeli levegő hideg volt, megborzongott. Bárcsak ne vesztette volna el a gyapjúkabátját! Egyik hosszú séta során leheveredett, és a kabátot párna gyanánt a feje alá tette. Aztán amikor felkelt, ottfelejtette. Persze arra már nem emlékezett, hol lehetett, csak annyi rémlett, hogy Adolfville felé, talán tíznapi járásra.
Az egyik szomszédos viskóból egy nő lépett ki – rövid ideig az övé volt, csinált neki két gyereket, de aztán ráunt –, és üvöltözni kezdett egynagy fehér kecskével, ami betévedt a veteményeskertbe. A kecske falatozott tovább, megvárta, míg a nő majdnem odaér, akkor a hátsó lábával kirúgott és elugrott. Szájából még lógott a répa. Megriadt kacsák hápogtak és futottak szanaszét. Ignatz nevetett. A kacsák olyan komolyan vesznek mindent!
VálaszTörlésMiután összetörte a deszkát, visszament a viskóhoz, és becsapta az ajtót a sarkába szegődött macskák elől – egy kismacskának azért sikerült benyomakodnia a lába mellett –, majd leguggolt az öntöttvas szemétégető elé, és elkezdte megrakni a tüzet.
A konyhaasztalon soros felesége, Elsie aludt egy rakás takaró alatt; csak akkor kel fel, ha ő begyújtott és kávét főzött. Nem hibáztatta az asszonyt. Ilyen hideg reggelen senki se kel fel szívesen, egész Gandhitown csak késő délelőtt kel életre. Kivéve persze azokat a hebéket, akik egész éjjel tekeregnek.
A viskó egyetlen hálószobájából egy meztelen kisgyerek jött elő, és a hüvelykujját szopva, némán figyelte a tűzgyújtást.
A gyerek mögött bömbölt a tévé; csak hangja volt, képe már nem. Meg kéne csinálnom, gondolta Ignatz. De nem érezte sürgősnek. Mielőtt a hold tévéadója a Da Vinci Heightson üzembe lépett, egyszerűbb volt az élet.
Neki akart állni kávét főzni, de a főző egy része hiányzott, így ahelyett, hogy főzte volna, úgy forralta a kávét: a propánégőn melegített vizet, majd amikor forrt, beleszórt egy marék őrölt kávébabot. Meleg, erős illat töltötte be a viskót, hálásan szívta be.
Isten tudja, meddig állt a tűzhely mellett, a kávét szagolva és a tűz ropogását hallgatva, amikor apránként ráébredt, hogy látomása van. Nem mozdult. Közben a cica felmászott a mosogatóra, ahol talált az előző estéről maradt ennivalót, és mohón nekilátott. Ennek a látványa és hangja összekeveredett más hangokkal és képekkel. A látomás erősödött.
– Kukoricakását kérek reggelire – közölte a meztelen gyerek.
Ignatz Ledebur nem felelt, a látomás egy másik világba zárta. Pontosabban egy olyan világba, ami annyira valóságos volt, hogy nem létezett. Kitörölte a térdimenziót, nem volt se itt, se ott. Az időben pedig…
Mintha mindig is lett volna, bár erről nem kapott bizonyosságot. Talán amit lát, nem is létezik időben, nincs eleje, és akármit csinál, sosem ér véget, mert túl nagy. Talán szétfeszítette az időt.
– Hé – dörmögte Elsie. – Hol a kávém?
– Várj egy kicsit!
Várjak? Érzem a szagát, az istenit! Hol van? – Nagy nehezen felült, ledobta a takarót. Meztelen volt, a melle lógott. – Rémesen érzem magam. Mindjárt hányok. Gondolom, valamelyik kölköd biztos a fürdőben van. – Lecsusszant az asztalról, bizonytalan léptekkel kiment a szobából. – Mit állsz ott? – torpant meg a fürdőszoba ajtajában gyanakodva.
– Hagyj békén!
„Hagyj békén." Frászt! Te akartad, hogy veled éljek. Eszem ágában se volt elhagyni Franket. – Bement a fürdőbe, és becsapta az ajtót, ami visszalendült. Még egyszer meglökte, majd lábbal tartotta.
VálaszTörlésA látomás véget ért. Ignatz a fazék kávéval az asztalhoz ment, a takarókat lelökte a padlóra, kitett két bögrét, és megtöltötte őket forró kávéval. A bögrék felszínén megdagadt kávészemek úsztak.
Mi volt az, megint egy transz, vagy mi? Csak nem Istent láttad? – kérdezte Elsie a fürdőből hatalmas undorral. – Nem elég, hogy egy hebével kell élnem, de olyan hebével, akinek látomásai vannak, mint egy skizónak. Most hebe vagy, vagy skizó? A szagod szerint hebe. Döntsd el. – Lehúzta a vécét, kijött a fürdőből. – És olyan ingerlékeny vagy, mint egy manus. Ezt utálom a legjobban, hogy állandóan felhúzod magad valamin. – Megtalálta a kávét, ivott. – Zaccos! – kiabálta mérgesen. – Megint elvesztetted a főzőt!
Most, hogy a látomás elmúlt, Ignatz Ledebur már nem is emlékezett, mi volt az. Egyvalami zavarta a látomásokkal: hogyan viszonyulnak a mindennapi világhoz? Mindig ezt kérdezte tőlük.
– Egy szörnyet láttam – mesélte. – Rálépett Gandhitownra és eltaposta. Csak lyuk maradt a helyén. – Szomorú lett tőle. Gandhitownt szerette a legjobban a bolygón. Aztán még félelem fogta el, olyan félelem, mint még soha. Mégsem tehetett semmit. Nincs mód megállítani a szörnyet, jön és elpusztít mindenkit, még az erős manusokat is az okos ötleteikkel és szüntelen szorgoskodásukkal. Sőt, még a parákat is, akik pedig minden valóságos és nem valóságos ellen megpróbálnak védekezni. A látomás azonban ennél többről is szólt.
A szörny mögött egy gonosz lélek rejtőzött.
Úgy borította be a világot, akár egy emésztőzselé, mindent elrohasztott, amihez hozzáért, még a talajt is, a csenevész növényeket és fákat. Egy csészényi belőle az egész világegyetemet megtámadja. Olyan valakihez tartozott, aki cselekvő. Aki akar.
Tehát két gonosz közeleg, a szörny, ami eltapossa Gandhitownt, és mögötte a gonosz lélek; két külön dolog, s végül mindkettő megy a maga útján. A szörny nőstény, a romlott lélek hím. És… lehunyta a szemét. A látomásnak ez a része rémítette halálra. A kettő rettenetes csatát fog vívni. És ez nem a jó és a rossz közti harc lesz, hanem reménytelen, céltalan küzdelem a mocsárban két teljesen megfertőzött teremtmény között, melyek egyformán gonoszak.
A harc, mely talán valamelyikük haláláig tart, ezen a világon zajlik majd. Ide tartanak, hogy csatatérnek használják a holdat, hogy itt vívják meg időtlen háborújukat.
Csinálj tojást – förmedt rá Elsie.
Ignatz vonakodva körülnézett a mosogató melletti szemetesben tojás után.
Előbb mosd el a serpenyőt – mondta neki Elsie. – A mosogatóban hagytam.
Jó. – Megeresztette a hideg vizet, és összegyűrt újságpapírral nekiállt dörgölni a serpenyőt.
Vajon tudom befolyásolni a harc kimenetelét? Lehet bármilyen hatással a jó jelenléte?
Összeszedheti minden szellemi erejét, és megpróbálhatja. Nemcsak a holdért, a klánokért, hanem a két förtelmes lény kedvéért is. Talán könynyíthetne a terhükön.
Gondolatébresztő ötlet volt, s miközben vakarta a serpenyőt, továbbszőtte. Nincs értelme elmondani Elsie-nek. Csak elküldené a pokolba. Sosem ismerte az ő erejét, hiszen fel sem fedte előtte, hogy a megfelelő hangulatban átmegy falakon, olvas mások gondolataiban, betegséget gyógyít,
VálaszTörlésgonoszokat tesz beteggé, befolyásolja az időjárást, termést fertőz meg; megfelelő hangulatban szinte bármire képes. Szent volta hozta magával. Még a gyanakvó parák is elismerték, hogy szent. A holdon mindenki elismerte, beleértve a lefoglalt, kötekedő manusokat is, már amikor szorítottak időt arra, hogy felnézzenek és észrevegyék.
Ha valaki megmentheti a holdat a közeledő két sötét organizmustól, akkor az én vagyok, döbbent rá. Ez a végzetem.
Ez nem világ; ez csak egy hold – mondta Elsie lenézően. A szemétégető előtt öltözött. Már egy hete ugyanazt a ruhát viselte, és Ignatz megfigyelte (nem kis elégedettséggel), hogy jó úton van afelé, hogy hebe legyen. Már nem sok hiányzik.
Hebének lenni pedig jó. Mert a hebék megtalálták a Tiszta Utat, eldobtak mindent, ami szükségtelen.
A viskó ajtaját kinyitva kilépett a hideg reggelbe.
Hová mész? – visított utána Elsie.
Tanácskozni.
Becsukta az ajtót, és a macskákkal a nyomában elindult megkeresni Omar Diamondot, skizó kollégáját.
***
Atyaég, micsoda szeméttelep ez! Ilyen az egész?
VálaszTörlésDe segíthetnek nekünk – mondta Ignatz. Sikerült összeszednie magát, és az önjáró traktorra mutatott, amin gyerekek játszottak. – Segítenének megjavítani a földművelő gépemet? Egy kis segítséggel…
– Jó, jó, segítünk rendet tenni – mondta az egyik férfi, és undorodva szimatolt, mint aki bántó szagot érez.
– Jöjjenek be – invitálta őket Ignatz. – Van kávé. – A viskó felé fordult. Kis szünet után a három férfi meg a nő vonakodva követte. – Elnézést kérek a hely szűkéért és állapotáért…
Kinyitotta az ajtót, és ezúttal a macskák zöme besurrant. Lehajolt, és egyenként kihajigálta őket. A négy betolakodó bizonytalanul lépett be, majd határozottan boldogtalan képpel megtorpantak.
– Üljenek le – mondta Elsie, összeszedve mind az egycseppnyi udvariasságot, ami belé szorult. Feltette a teáskannát a tűzhelyre. – Ott a pad, csak lökjék le, ami rajta van.
A négy betolakodó vonakodva és érezhető averzióval a padlóra lökte a koszos gyerekruhákat, majd leült. Mindegyikük meghökkent képet vágott. Ignatz nem értette, miért.
– Nem tudnának… – kérdezte a nő – kitakarítani? Hogy tudnak így élni… – mutatott szét.
Ignatz elszégyellte magát. Csakhogy annyi sok fontosabb teendő vár rájuk, és olyan kevés az idő. Se neki, se Elsie-nek nem jutott ideje rendet tartani. Persze rémes ilyen állapotban hagyni a viskót, de… Vállat vont. Majd egyszer. És a betolakodók is segíthetnek, talán van munkaszimjük, amit kölcsönadnak. A manusoknak van, csak túl sokat kérnek érte. A betolakodók esetleg ingyen is adnak kölcsön.
Ekkor a jégszekrény mögötti lyukban tanyázó patkány surrant végig a padlón. Az állat otromba kis fegyverét látva a betolakodónő lehunyta szemét és felnyögött.
A kávét készítő Ignatz vihogott. Hát senki nem hívta őket. Ha nem tetszik nekik Gandhitown, elmehetnek.
A hálószobából gyerekek bukkantak elő, és tátott szájjal nézték a betolakodókat. Azok csak ültek mereven, szótlanul, várták a kávét, nem törődve a gyerekek üres tekintetével.
Howard Straw élesen, hidegen nevetett.
VálaszTörlésDe csak Gandhitownban. Kit érdekel? Azt úgyis el kéne söpörni. Személy szerint én örülnék, ha porig égetnék. Az egy pöcegödör, minden lakója bűzlik.
Jacob Simion hátrahőkölt, mintha pofon vágták volna.
Mi, hebék legalább nem vagyunk kegyetlenek. – Pislogva nyelte viszsza a könnyeit. Straw élvezettel vigyorgott, és oldalba bökte Bainest.
Maguknak a Da Vinci Heightson vannak rendkívüli fegyvereik, nem? – kérdezte tőle Gabriel Baines. Az a megérzése támadt, hogy a manus kirohanása Gandhitown ellen jelent valamit. A manusok talán nem akarnak állást foglalni, amíg a saját településük nem kerül veszélybe. Nem bocsátják hiperaktív elméjüket általános védelemre.
Gabriel Baines már régóta gyanakodott Straw-ra, s ez a gyanú most igazolást nyert.
Annette Golding aggodalmasan ráncolta a homlokát:
Nem húzhatjuk le Gandhitownt a süllyesztőn.
„Süllyesztőn" – ismételte Straw. – Találó. Dehogynem. Nézzék, nekünk vannak fegyvereink, csak még sosem használtuk őket. Bármilyen armadát el tudunk pusztítani. Leszedjük őket… majd amikor mi jónak látjuk. – Végignézett a többi küldöttön, élvezte a hatalmát, azt, hogy mindenki tőle függ.
Tudtam, hogy így fog viselkedni, amint válság támad – jegyezte meg keserűen Baines. Mennyire gyűlöli a manusokat, te jó ég! Erkölcsileg megbízhatatlanok, rémesen önzők és felsőbbrendűek; a kisujjukat nem mozdítják a közös jóért. Ezért most tett magának egy fogadalmat: ha alkalma kínálkozik visszavágni Straw-nak, megragadja. De meg ám! Sőt, talán meg tud fizetni az egész manus településnek is. Ezért már érdemes élni. Most a manusok vannak előnyben, de nem sokáig.
Talán megéri odamenni a betolakodókhoz, és lepaktálni velük Adolfville nevében, töprengett. A betolakodók és mi a Da Vinci Heights ellen. Minél többet forgatta az agyában, annál jobb ötletnek tűnt.
– Van valami ötlete, Gabe? – figyelte őt Annette Golding. – Úgy látom, valami eszébe jutott. – Mint a poliknak általában, neki is élesek voltak az érzékei, pontosan tudott arcról olvasni.
Gabe úgy gondolta, füllenteni fog. Muszáj.
Szerintem áldozzuk fel Gandhitownt. Odaadjuk nekik, hadd gyarmatosítsák azt a térséget, építsenek bázist vagy amit akarnak. Talán nem lesz ínyünkre, de hát… – Vállat vont. Mit tehetnénk?
M-maguk nem is t-törődnek velünk – dadogta szánalmasan Jacob Simion –, mert nem vagyunk olyan tiszták. Visszamegyek Gandhitownba a klánomhoz. Ha elpusztulnak, velük pusztulok. –
Felállt, disz-szonáns csikorgással feldöntve a székét. – Árulók – mondta hebeszerűen az ajtó felé csoszogva. A küldöttek a közöny különféle szintjein néztek utána. Még Annette Golding sem tűnt különösebben zaklatottnak, pedig ő általában mindennel és mindenkivel törődött.
VálaszTörlésGabriel Baines azonban egy pillanatra gyászt érzett, mert a sorsuk játszódott le a szemük előtt, mindnyájuké, hiszen állandóan megesett, hogy egy para, poli vagy skizó, sőt még manus is lopva, észrevétlenül hebévé csúszott le. Bármikor megtörténhetett. Bármikor.
És ha megtörténik, ezentúl nem lesz hová menni. Mi lesz egy hebével Gandhitown nélkül? Jó kérdés. Rémisztő kérdés.
Fennhangon kimondta: – Várjon!
Jacob Simion csoszogó, borostás, görnyedt alakja megállt az ajtóban. Beesett hebeszemében remény pislákolt.
Jöjjön vissza – mondta Gabriel Baines. A többiek felé fordult, és főként Howard Straw-nak címezve mondta: – Együtt kell működnünk. Ma Gandhitown, holnap Hamlet Hamlet, vagy mi, vagy a skizók. A betolakodók apránként bekebeleznek. Aztán csak Da Vinci Heights marad. – A Straw iránti ellenszenvétől rekedten csikorgott a hangja, alig ismert rá. – Hivatalosan arra voksolok, hogy vessük be minden erőnket Gandhitown visszafoglalására. Meg kell állítanunk őket. – A szemét, állati ürülék és rozsdás gépek között, tette hozzá magában, és elfintorodott.
Kisvártatva megszólalt Annette: – Támogatom.
Mind szavaztak. Csak Howard Straw ellenezte. Tehát elfogadták.
Straw, utasítjuk, hogy mutassa meg ezeket a csodafegyvereket, amikkel henceg – mondta neki Annette. – Maguk, manusok olyan militánsok, vezessék maguk Gandhitown visszafoglalását! – Gabriel Baineshez fordult. – És maguk, parák szervezzék meg. – Most, hogy döntésre jutottak, nyugodtnak látszott.
Ingred Hibbler halkan azt mondta Straw-nak:
Hadd mutassak rá arra is, hogy ha a háború Gandhitown közelében zajlik, más településeket nem ér kár. Erre gondolt már?
Gandhitownban harcolni – morogta Straw. – Derékig gázolva a… – Elhallgatott, Jacob Simionra és Omar Diamondra nézett: – Szükségünk lesz az összes skizó és hebe szentre, látnokra, csodatévőre és pszíre. A rendelkezésünkre engedik őket?
– Hogyne – mondta Diamond. Simion bólintott.
A csodafegyverekkel meg a hebe és skizó szentekkel az ellenállásnál többre is futja – vélte Annette.
Ha meg tudnánk szerezni a betolakodók teljes nevét – mondta Miss Hibbler –, kockával ki tudnánk dobni a numerológiai térképüket, ami felfedné a gyenge pontjaikat. Vagy ha tudnánk születésük pontos idejét…
Szerintem – vágott közbe Annette – a manusok fegyverei, plusz a parák szervező ereje és a hebe meg skizó szentek hasznosabbak.
Köszönöm, hogy nem áldozzák fel Gandhitownt – mondta Jacob Simion, és néma hálával nézett Gabriel Bainesre.
A para férfi hónapok, sőt talán évek óta először érezte, hogy önvédelme elolvad, s futólag ellazult, szinte eufóriát érzett. Valaki szereti. Még ha csak egy hebe, akkor is sokat jelent.
Gyermekkora jutott eszébe. Mielőtt rátalált a para megoldásra.
Gandhitown sáros, szeméthalmokkal teli főutcáján járva dr. Mary Rittersdorf azt mondta:
VálaszTörlésÉletemben nem láttam ilyet. Ezek mind hebefréniában, azaz serdülőkori elmezavarban szenvednek. Rettenetesen, szörnyen visszamaradottak.
Bensőjében egy hang azt ordibálta, hogy meneküljön, menjen el, és sose jöjjön vissza. Menjen a Terrára, vissza házassági tanácsadónak, és felejtse el, hogy valaha látta ezt a helyet.
Már a gondolat is, hogy pszichoterápiába kezdjen ezekkel… Megborzongott. Itt még a gyógyszeres terápia meg az elektrosokk is alig használna. Ez az elmezavar legvége, innen már nincs visszatérés.
Tehát ez a diagnózis? — kérdezte a mellette ballagó fiatal CIA-ügynök, Dan Mageboom. — Serdülőkori elmezavar? Beleírhatom a jelentésbe? — Megfogta a nő karját, hogy átsegítse egy nagy állat csontváza fölött; a délidei napsütésben a bordák úgy meredtek felfelé, akár egy hatalmas, íves villa ágai.
Igen, nyilvánvaló. Látta a döglött patkány maradványait abban a kunyhóban? Majdnem elhánytam magam. Már senki nem él így. Még Indiában meg Kínában sem. Mintha visszamennénk négyezer évet. A sinanthropus vagy a Neander-völgyi ember élhetett ilyen körülmények között. Kivéve a rozsdás gépeket.
A hajóban ihatunk egyet.
Rajtam nem segít semmilyen ital — felelte Mary. — Tudja, mire emlékeztet ez a szörnyű hely? A rettenetes, lerobbant komforttoronyra, ahová a férjem költözött.
Legalább ártalmatlan népek, gondolta Mary. A hebefréniásokból a viszszafejlődés bármelyik fázisában tökéletesen hiányzik az agresszió, viszont voltak más, sokkal baljósabb szindrómások, akikre figyelni kell. Elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb felbukkanjanak. Főleg a mániás depressziósokra gondolt, akik a mániás fázisban előszeretettel rombolnak.
VálaszTörlésSőt, volt még egy ennél is veszélyesebb kategória, amihez előre meg kellet acéloznia magát. A mániások pusztítása löketszerű, ösztönös; a legrosszabb esetben hisztéria, időleges törő-zúzó orgia, ami aztán elapad. Az akut paranoiás azonban szisztematikusan és maradandón ellenséges; az nem múlik el, sőt egyre fokozódik és finomodik. A paranoiás tulajdonsága, hogy analitikus, számító, hogy alaposan megindokolja magának a tetteit, hogy minden egy terv része nála. Az ellenségessége nem annyira nyilvánvaló, hosszú távon azonban mélyebb következményekkel jár a terápia szempontjából. Az előrehaladott paranoiásoknál a gyógyítás, sőt még a megértésük is szinte lehetetlen. A hebefréniáshoz hasonlóan a paranoiás hibás alkalmazkodása is stabil, állandó.
Ráadásul a mániás depresszióstól és a hebefréniástól, vagy akár az egyszerű kataton skizofréniástól eltérően a paranoiás racionálisnak látszik. A logikus gondolatmenet sémája sértetlennek tűnik. Alatta azonban a paranoiás olyan mentális elváltozástól szenved, amelynél nagyobbat márnem is bír elviselni egy ember. Képtelen empátiára, képtelen mások helyébe képzelni magát, így aztán számára mások nem is léteznek, csak mint mozgó tárgyak, melyek az ő jólétére vagy hatással vannak, vagy nincsenek. Évtizedekig úgy tartották, hogy a paranoiás képtelen szeretni. Ez nem így van. A paranoiás, igenis, teljesen megéli a szeretetet, egyszer mint amit másoktól kap, egyszer mint amit ő érez azok iránt. Persze ebben is van némi csavar.
A paranoiás gyűlöletként éli meg.
Elméletem szerint a mentális betegség alfajai társadalmi osztályokként működnek ezen a világon, akár az ősi Indiában. Ezek az emberek itt, a hebék, felelnek meg az érinthetetleneknek. A mániások az egyik legmagasabb kasztnak, a rettenthetetlen harcosoknak.
VálaszTörlésA japán szamurájoknak – mondta Mageboom.
Igen. A paranoiások, vagyis a paranoiás skizofrének az államférfiak, ők felelnek a politikai ideológia és a társadalmi programok fejlesztéséért, mert ők látják át a legjobban a világot. Az egyszerű skizofrének… – eltűnődött – a költők osztályának felelnek meg, bár lesz köztük vallásos látnok, mint a hebéknél. A hebék viszont inkább aszketikus szenteket adnak, míg a skizofrének dogmatistákat. A polimorf skizofrének lesznek a társadalom kreatív tagjai, akik új ötleteket gyártanak. – Próbálta eszébe idézni a többi kategóriát. – Lehetnek elmezavarok, melyek előrehaladott formái az enyhe kényszeres neurózisnak, az úgynevezett dienkefalikus zavaroknak. Belőlük segédek és hivatalnokok lesznek, szertartásos funkcionáriusok, eredeti ötlet nélkül. Az ő konzervativizmusuk egyenlíti ki a polimorf skizofrének radikalizmusát, tartja meg a társadalom stabilitását.
Az ember azt hinné, hogy ennek működnie kéne. Mennyiben különbözik a mi terrai társadalmunktól?
A nő egy ideig töprengett ezen. Jó kérdés volt.
Nincs válasza? – kérdezte Mageboom.
Egy válaszom van. Ebben a társadalomban természetszerűleg a paranoiásoké a vezető szerep, mert ők a felsőbbrendűek a kezdeményezőkészség, intelligencia és a veleszületett képességek terén. Persze állan
dóan tartaniuk kell a mániások csínyétől, a két osztály között sosem szűnik meg a feszültség. De tudja, ha a paranoiások találják ki az ideológiát, a domináns érzelem a gyűlölet lesz. Sőt, két irányba mutató gyűlölet: a vezetőség gyűlöl mindenkit a kerítésen túl, plusz biztosra veszi, hogy azok is gyűlölik. Így aztán az egész úgynevezett külpolitika lényege egy olyan mechanizmus kialakítása, amely révén tudnak harcolni a feltételezett gyűlölet ellen. Ez pedig az egész társadalmat képzelt harcba vonja egy nem létező ellenség ellen, a győzelem kilátása nélkül.
Ez miért olyan rossz?
– Mert az eredmény egyféle lehet. Ezeknek az embereknek a tökéletes elszigeteltsége. Ez a csoporttevékenység végső hatása: elvágják magukat minden más létezőtől.
– És az baj? Az önállóság…
Nem, ez nem önállóság. Valami teljesen más, amit maga meg én el sem tudunk képzelni. Emlékszik a kísérletekre annak idején, amikor elszigeteltek embereket? A huszadik század közepén, amikor készültek az űrutazásra, arra, hogy az ember egyedül lesz napokig, hetekig, egyre kevesebb ingerrel? Emlékszik, milyen eredményt kaptak, amikor bezártak egy embert egy kamrába, ahol nem érte semmi inger?
Persze. Ma csak „dilisek"-nek nevezzük őket. Az ingermegvonás eredménye az akut érzékcsalódás.
A hiányzó ingereket pótló auditív, vizuális, tapintási és szaglási hallucináció – bólintott a nő –, amely intenzitásában meghaladja a valóság erejét. Az élénksége, a hatása lehet… például rémület. A gyógyszeres hallucináció olyan rémületet okozhat, amilyet a való világ sosem.
Hogyhogy?
VálaszTörlésMert abszolút. Általában az érzékelőrendszerben keletkezik, és olyan visszacsatolást alkot, amely nem egy külső pontból, hanem a személy saját idegrendszeréből érkezik. Képtelen tőle távolságot tartani. És ezt tudja. Lehetetlen a visszavonulás.
És ez hogy mutatkozik meg itt? Ezt eddig nem tudta megmondani.
Nem tudom, mert nem egyszerű. Először is, még nem tudom, ez a társadalom mennyire haladt előre a saját maga és tagjai elszigetelésében. Ez hamarosan kiderül a felénk mutatott attitűdjükből. A hebék,akiket itt látunk – mutatott a sáros út két oldalán sorakozó viskókra –, nem jó mércék. De majd ha összefutunk az első paranoiással vagy mániással… Csak annyit mondok, hogy a világuknak mindenképpen része némi hallucináció, pszichológiai kivetítés. Más szóval számolnunk kell vele, hogy hallucinálnak. Azért az objektív valóságot is érzékelik valamennyire. A mi jelenlétünk viszont gyorsítja a hallucinációs tendenciát, erre fel kell készülnünk. És a hallucináció megnyilvánulásaként fenyegetőnek fognak látni bennünket: minket, a hajónkat szó szerint veszélynek látják. Mármint nem úgy értem, hogy annak értelmezik, hanem annak érzékelik. Betolakodó egység vagyunk, amely meg akarja dönteni a társadalmukat, elfoglalni a holdat.
Ami igaz is. Ki akarjuk venni a kezükből a vezetést, visszavetni őket huszonöt évvel ezelőttre. Betegeknek, megerősített kórházi körülmények közé. Más szóval: fogságba.
Jó érv. De nem elég jó.
– Valamit nem vesz figyelembe. Apróság, de fontos. Terápiát fogunk megkísérelni ezekkel az emberekkel, hogy ténylegesen is abba a helyzetbe kerüljenek, amit most véletlenül, helytelenül foglalnak el. Ha a programunk sikerrel jár, valóban tudják majd kormányozni magukat mint ennek a holdnak a jogos lakói. Először csak kevesen, aztán fokozatosan egyre többen. Ez nem fogság, még ha ők így is képzelik. Abban a pillanatban, hogy ezen a holdon egy személy megszabadul a betegségétől, és képes torzítás nélkül látni a valóságot…
Maga szerint meg lehet győzni őket, hogy önként vegyék vissza a bentlakó szerepüket?
Nem. Erőt kell alkalmaznunk. A hebék kivételével kényszerbeutalót kell írnunk az egész bolygónak. Vagyis holdnak.
Ha nem helyesbített volna, magát is jogosan beutalhattam volna. A nő döbbenten nézett rá. A férfi fiatalos arca komoly volt, láthatóan nem viccnek szánta.
– Nyelvbotlás volt – védekezett Mary.
Az, de árulkodó. Szimptóma. – Hideg mosollyal elmosolyodott. A nő zavartan és nyugtalanul megborzongott. Mageboom ellene van? Vagy csak kezd paranoiás lenni? Talán. Csakhogy a férfiból mérhe
telen ellenségesség áradt, pedig alig ismerte. Az egész utazás alatt érezte.
És különös módon a legelejétől fogva: attól a pillanattól, hogy megismerkedtek.
Négy órával és húsz perccel később, az utazástól fizikailag kimerülve, de szellemileg éberen, elérte Gandhitown szemétkupacokkal ékes peremét. Orrát megcsapta a település szaga, a rothadás égett szaga, amelybe számtalan apró tűz savas bűze keveredett.
VálaszTörlésAz utazás alatt új ötlet fogalmazódott meg benne, így az utolsó pillanatban mégsem Sarah Apostoles, hanem a hebe szent, Ignatz Ledebur viskója felé fordult.
Ledeburt az udvarban találta, egy vén, rozsdás benzingenerátort bütykölt, körülötte a gyerekek és a macskák hada.
Láttam a tervet – intette le a magyarázkodni készülő Gabrielt. – Nemrég jelent meg a horizonton vérrel írva.
Akkor tudja, mit akarok magától.
– Igen – bólintott Ledebur. – És a múltban számos nőnél hasznát is vettem. – Letette a kalapácsot, és a viskó felé indult. A gyerekek nem követték, a macskák igen. Gabriel Baines is. – Ez azonban mikroszkopikus ötlet – rótta meg Ledebur, és felkuncogott.
– Tud olvasni a jövőben? Meg tudja mondani, sikerrel járok-e?
– Nem vagyok látnok. Mások talán jósolnak, én hallgatok. Egy pillanat! – Megállt a viskó legnagyobb helyiségében, a macskák meg ott ugráltak, dörgölőztek, nyivákoltak körülötte. A mosogató fölül leemelt egy befőttesüveget valami sötét anyaggal; lecsavarta a fedelét, beleszagolt, megrázta a fejét, majd visszazárta és feltette a helyére. – Nem ez. – Keresett kicsit, majd kinyitotta a jégszekrényt, matatott benne, s egy műanyag flakont vett ki, amit homlokráncolva vizsgált.
Soros felesége – Gabriel Baines nem tudta a nevét – jött ki a hálószobából, közönyösen rájuk nézett, és ment tovább. Zsákruhát viselt, teniszcipőt, zoknit nem; haja fésületlen, koszos massza volt, ami a feje tetejét és tarkóját fedte. Baines undorodva nézett félre.
Hol van az az üveg tudodmicsoda? – kérdezte tőle Ledebur. – Az a keverék, amit használtunk, mielőtt… – és tett egy beszédes gesztust.
A fürdőben. – Azzal a nő kitotyogott.
Ledebur eltűnt a fürdőben, ahonnan üvegek koccanása-csörgése hallatszott. Végül egy vizespohárral jött ki, amelyben a folyadék járás közben eléggé lotyogott.
Ez az – villantotta ki két foghelyét a mosollyal. – Csak meg kell itatni a nővel. Hogy akarja csinálni?
Gabriel Bainesnek pillanatnyilag fogalma sem volt.
Majd meglátom – nyújtotta kezét az afrodiziákumért. Philip K. Dick | Az Alfa hold klánja |
– Hangja elcsuklott. A sarokba ment és leült a székre. – Valamit tett az italba. – Elejtette a poharat. Felállt, és a túlsó falon elhelyezett vörös gomb felé sietett, ahogy csak bírt.
VálaszTörlésBanies azonban elkapta a derekát. Az Alfa III M2 tanácsának teljhatalmú megbízottja cselekedett. A terv életbe lép, akármi is lesz a vége. Dr. Rittersdorf megharapta a fülét, kis híján letépve a cimpáját.
Hé! – méltatlankodott Baines.
Aztán azt mondta: – Mit művel?
Aztán meg azt: – Ledebur kotyvaléka bevált.
Hozzátette: – Azért mindennek van határa.
Kopogtak.
Dr. Rittersdorf kissé magához tért: – Nem szabad!
– Mageboom vagyok – mondta egy tompa férfihang a folyosón.
Dr. Rittersdorf kibontakozott az ölelésből, talpra ugrott, az ajtóhoz szaladt és bezárta. Aztán megpördült, és állati mohósággal rávetette magát Bainesre, legalábbis a férfi így látta. Lehunyt szemmel várta a becsapódást.
Elérik ezzel, amit akartak? Mármint politikailag?
Leszorította a nőt a padlóra, kicsit jobbra a ledobott ruháitól:
Dr. Rittersdorf…
Mary. – És ezúttal a száját harapta meg, fogai olyan erővel csattantak össze, hogy a férfi fájdalmában összerezzent, és önkéntelenül lehunyta a szemét. Ez súlyos hiba volt, mert abban a pillanatban megbillent, és a következőben már alul volt, a nő belevájta térdét az ágyékába, megragadta a haját két oldalt a füle fölött, és felfelé húzta, mintha le akarná tépni a fejét. Közben meg…
– Segítség! – kiáltott erőtlenül.
Aki kopogott, már elmehetett, mert nem érkezett válasz.
Baines megpillantotta a vörös gombot a falon, amit az előbb Mary Rittersdorf meg akart nyomni – most már esze ágában sem volt –, és arra araszolt.
Nem érte el.
Ami a legrémesebb, gondolta később csüggedten, hogy ez sehová nem viszi a tanácsot.
Dr. Rittersdorf, térjen észhez – kapkodott levegő után. – Az isten szerelmére, beszéljük meg, jó? Kérem!
A nő erre az orra hegyébe harapott bele; Baines érezte, ahogy éles kis fogai összeérnek. És nevetett hozzá, hosszú, visszhangos kacagással, amitől a férfi ereiben megfagyott a vér.
Ebbe halok bele, gondolta egy mérhetetlen időintervallum után, amely alatt egyiküknek sem sikerült megszólalni. Halálra harapdálnak, és nem tehetek semmit. Úgy érezte, mintha felpiszkálta volna a világegyetem libidóját; elemi, ám irdatlan erő szögezte a szőnyegre, a menekülés esélyét is megtagadva. Ha valaki betörne, mondjuk, az egyik fegyveres őr…
Tudta, hogy maga a legcsinosabb férfi a világon? – suttogta Mary Rittersdorf az arcába, azzal kicsit hátradőlt, felguggolt, hogy jobb pozíciót keressen. Baines kihasználta az alkalmat, és odább gurult, majd négykézláb kepesztetett a gombért, hogy hívjon bárkit, terrai vagy sem, már nem érdekelte.
A nő lihegve elkapta a bokáját. Elvágódott, feje nekicsapódott egy fémszekrény oldalának. Nyögve fogadta, ahogy eláradt testén a vereség és a megsemmisülés, méghozzá olyan mértékben, amihez hasonlóra életében nem számított.
Mary Rittérsdorf nevetve megfordította és megint ráugrott; csupasz térdét ismét belevájta, melle a férfi arca előtt lengett, ahogy csuklóját a padlóra nyomta. Nem érdekli, hogy eszméletemnél vagyok-e, értette meg Baines, ahogy a sötétség befogadta. Még egy gondolat hatolt az elméjébe, egy utolsó elhatározás.
VálaszTörlésEzért valahogy meg fog fizetni Ignatz Ledeburnak, még ha az lesz élete utolsó cselekedete is.
Annyira aranyos vagy – dörrent Mary Rittersdorf hangja a fülétől pár milliméterre, valósággal megsüketítve. – Meg tudnálak zabálni. – Egésztestén remegés futott végig, akár egy készülődő vihar, a föld rengő rétege. Bainesnek, ahogy elájult, volt egy olyan gyanúja, hogy dr. Rittersdorf még épp csak elkezdte. És ezért nem Ledebur löttye felelős, mert rá nem így hatott. Gabriel Baines és a hebe szent szere együttesen adott lehetőséget annak a valaminek, ami eleve ott volt dr. Mary Rittersdorfban, várva, hogy felszínre bukkanhasson. És még szerencsésnek mondhatja magát, ha a kombináció végül szimplán bájitalnak, és nem halálitalnak bizonyul.
Teljesen azért nem vesztette el az eszméletét. Így aztán tudatában volt, amikor a tevékenység, melynek részese volt, sokkal később csitulni kezdett. A mesterségesen előidézett forgószél elapadt, és szeszélyes béke állt be. Aztán dr. Mary Rittersdorf szobájának padlójáról átvitték – hogy ki, az rejtély maradt előtte – egy másik helyre.
Bárcsak halott lennék! – gondolta – A haladékunk nyilván lejárt, a terrai ultimátum szintén.
Nem tudta megállítani az eseményeket. És hol is van? Baines óvatosan kinyitotta a szemét.
Sötét volt. A szabadban feküdt, csillagok alatt, körülötte Gandhitown szemétdombjai emelkedtek. Hiába kereste vadul, semerre nem látta a terrai hajót. Biztos felszállt. És a Da Vinci Heightsra ment.
Erőtlenül felült. Megborzongott. Te szentséges szemétdomb, hol vannak a ruhái? A nőnek még azt se jutott eszébe visszaadni? Visszafeküdt, lehunyta a szemét, és dallamos hangon szidta magát. Ő, a legfelsőbb tanács para tagja ilyen helyzetben. Ez már túl sok.
Jobbra neszt hallott. Kinyitotta a szemét és arra kémlelt. Valamiféle elavult gépezet pöfögött felé. Most látta meg maga körül a bokrokat. A bokorba hajították ki. Gyűlölte ezért a nőt, ám a félelme tőle, ami sokkal nagyobb volt, nem múlt el.
Egy tipikus belső égésű hebe kocsi közeledett, most már ki tudta venni a sárga reflektort.
Talpra állt és integetett, ott, a tehéncsapás közepén, Gandhitown peremén.
– Mi a baj? – kérdezte a hebe sofőr elnyújtott, száraz hangon. Annyira visszafejlődött, már nem is törődött az óvatossággal.
Baines odament a kocsihoz.
Megtámadtak.
Igen? Sajnálom. Elvették a ruháját is? Szálljon be! – A hebe addig ütötte a hátsó ajtót, míg nyikorogva kinyílt. – Elviszem haza. Adok ruhát.
Ha megtenné, hogy Ignatz Ledeburhoz visz el! Beszélnem kell vele. – De persze ha eleve ott volt eltemetve a nőben ez a vadság, akkor hogyan hibáztathatná a szentet? Senki nem jósolhatta meg, és ha a szer általában így hatott volna a nőkre, Ledebur sem használja.
Az meg kicsoda? – kérdezte a hebe, ahogy indított.
Gandhitownban nemigen létezett kommunikáció; ez olyan szimptóma, értette meg Baines, ami igazolja Mary Rittersdorf észrevételeit. Azért összeszedte magát, és amennyire tudta, leírta a szent viskójának helyét.
Ja, igen – bólintott a sofőr. – A fickó a macskákkal. Az egyiket elgázoltam a minap – kuncogott. Baines felnyögött és lehunyta a szemét. Hamarosan megálltak a szent épp csak megvilágított viskója előtt. A sofőr kiimádkozta az ajtót, s Baines mereven kikecmergett. Minden porcikája iszonyúan fájt a millió harapástól, amit Mary Rittersdorftól kapott. Áttipegett a szemetes udvaron a kocsi reflektorának egyenetlen sárga fényében, megkereste a viskó ajtaját, félretolt egy rakás macskát, és kopogott.
Amikor Ignatz Ledebur meglátta, kis híján megszakadt a röhögéstől.
VálaszTörlésEz aztán randevú lehetett! Csurom vér. Hozok valami ruhát, Elsienek meg lesz valamije a harapásokra vagy mik azok… Mintha körömvágó ollóval dolgozta volna meg magát. – Kuncogva elcsoszogott a viskó hátuljába. Koszos gyerekek bámulták Bainest. Rájuk se hederítve melegedett az olajkályhánál.
Később, ahogy Ledebur soros felesége kenegette a harapásokat – amelyek orra, szája és füle körül csoportosultak –, Ledebur pedig rongyos, de viszonylag tiszta ruhát hozott, Gabriel Baines azt mondta:
A nő nyilván orál-szadista fajta. Ott tévedtem. – Mary Rittersdorf ugyanolyan beteg, mint bárki az Alfa III M2-n. Csak eddig latens volt.
"We must have the capability. We should first prove ourselves and then talk of Gandhi, non-violence and a world without nuclear weapons." Nehru
VálaszTörlésThe call of our Consciousness before the End Times
VálaszTörlésNever forget the great leader of India! RIP
"True #art takes note not merely of form but also of what lies behind." (Mahatma Gandhi)
Am proud to be a Indian !
E' stato emozionante andarlo a salutare e riverirlo!!!
gandhi hramkhor kuta tha
"Every man is guilty of all the good he did not do...."
~~~~Voltaire
Hell is empty,
and all the devils are here.
William Shakespeare
(L'inferno è vuoto, e i diavoli son tutti qui.)
http://www.youtube.com/watch?v=WoWmNAS16fY
Kumaré Trailer (Documentary 2012)
"Weren’t the root cause of terrorism Gandhi and Nehru? Why India started war with Pakistan in Kashmir? Gandhi gave a good amount of money to Pakistan as a reward for the massive scale genocide of Punjabis, Bengalese and Gujraties and to meet the war expenses in Kashmir. He vehemently opposed war with Pakistan. It was Sardar Patel who disobeyed Gandhi and made entire Pakistan army to surrender. Nehru jumped in favor of Pakistan, created a line of actual control and took that case to UN, why? THIS IS THE HISTORY OF FOUNDATION OF TERRORISM IN INDIA"
VálaszTörlésKi az a segghulye, aki elmegy Indiaba anelkul hogy utananezne az idojarasnak, a nehezen beszerezheto alkoholnak, illetve a hirhedt Paharganj varosresznek? 🤷😁 A helyedben kicsit visszavennek az arcombol
VálaszTörlés